Vasárnap Siófokon 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton.

 

Tavaly is futottam ezen az eseményen, méghozzá első félmaratonista reményekkel álltam a rajtzónába, bíztam abban, hogy végig tudom csinálni, bíztam a nyulamban, bíztam a felkészülésemben, és az akaratomban. Akkor sikerült legyőzni a fizikát, ott volt az "új sport korszakom" első nagy bizonyítéka, hogy nincs lehetetlen.

 Idén már teljesen más gondolatokkal fogok a rajthoz állni. Sok minden történt ebben az évben. Mondhatjuk úgy is, hogy gyökerében más volt, mint az elmúlt éveim. Sok versenyen voltam, és sokszor léptem át azt a korlátot, amit addig úgy gondoltam, hogy nem vagyok képes. Sikerült mosolyogva átlépnem júniusban a Balatonman Triatlon Fesztivál keretein belül a féltávú versenyen a célvonalat. Hatalmas eredményként éltem meg, hogy képes voltam 8 órán keresztül mozogni, és megcsináltam az 1,9 km úszás, 92 km bringa és 21,1 km futást egymás után. Utána 1 hónappal volt egy másik nagy esemény, Nagyatádon az Ironmanek között ott lehettem egy váltó erejéig. Életem legjobbját bringáztam, 106 km-en 31,6 km/h-s átlagot hoztam. Imádtam, élveztem. 

De mégis valahogy úgy érzem, hogy tavaly ezzel az első félmaratonnal kezdődött minden, akkor tudtam magamnak is végleg azt mondani, hogy képes vagyok mindenre. Nem volt könnyű behúzni, sőt. Az utolsó km-ek nagyon szenvedősek voltak.. Ha nincs ott az Andi, akkor valószínűleg belesétálok, mert a szintidőbe még bőven belefértem volna. De Ő egy nagyon ravasz mondattal meghiúsította ezt a tervem, és igaz, hogy kocogva, nem futva, de beértem belesétálás nélkül. 

2:16:38 lett az időm. 145 kiló voltam akkor, szóval úgy gondolom, hogy magamhoz képest ez egy elég jó teljesítmény volt, főleg úgy, hogy nem volt utána semmi bajom, leszámítva a 2-3 nap izomlázat, ami azért jól esett a lelkemnek, hiába mozogtam kicsit terminátorosan :)

middle.jpg

Most vasárnap 11 órakor, szinte napra pontosan újra ott fogok ácsorogni a rajtzónában, de teljesen más tervekkel, és most nyulam sem lesz. Egész évben vágytam egy nagyon jól megfutott félmaratonra. Hogy miért? Nem tudom, igazából nem fontos nekem, hogy legyen egy gyors félmaratonom a felkészülésem szempontjából. Márciusban Debrecenben futottam egy hatalmas PB-t, Siófokhoz képest javítottam 10 percet, jó idő volt, jó társaságban (értsd: -4 fok, Géczy Andi első maratonján futottam vele az első felét), biztosan azért sikerült :) Áprilisban megpróbáltuk a Vivicittát, de meleg volt, nem jött össze. Pedig a segítség akkor is ott volt, két nagyon jó nyuszilány volt velem végig :)

Azután a következő félmaraton versenyem a Nike Budapest Félmaraton volt, az viszonylag jól sikerült, örültem is neki, de ismét nem sikerült a tervem, bár melegem volt megint.. Azt hiszem nekem a 10-12 fok vagy az alatti hőmérséklet az ideális futáshoz, mert még mindig van rajtam bőven szigetelő réteg. 

Mi ez a cél? Szeretném nagyon behúzni 2:00:00 alá, azaz jó lenne, ha végre 1-essel kezdődne :)

Ha az órám a végén azt mutatja, hogy 1:59:59, akkor már teljesen elégedett leszek, és nyugodtan zárom le ezt az idei versenyszezont. 

Mit kell hozzá futnom? 5:41-en belüli ezreket kell teljesíteni, végig, a frissítéseket is beleszámítva. Most leírva egy kicsit ijesztő ez számomra :)

Megcsinálható? A Nike-on 5:50-es átlagban futottam. Ott voltak frissítőpontok, ahol gyalogoltam, voltak éles visszafordítók, volt meleg és volt rakpart, voltak hidak emelkedőkkel és volt Nyugati felüljáró. 

Ezzel szemben Siófokon nem lesz meleg, nem lesznek éles visszafordítók, és szinte nulla szint van a pályában. Siófok gyors pálya. Frissítőknél nem fogok megállni, útközben a kezembe fogják adni a frissítést, amit elkortyolgatok menet közben. 

Reálisnak érzem, de nem lesz könnyű, sőt nagyon nehéz lesz :) Viszont nagyon akarom, és ismét velem lesz terveim szerint a szerencsét hozó Balatonman-es trikó :) 

Ha épp nem csinálsz semmit vasárnap kb. 11:10-13:10-ig, akkor drukkolj nekem, akár a helyszínen, akár otthon, akár bárhol ahol épp vagy :)

Sikerülni fog, vagy még nem vagyok kész rá? Te mit gondolsz?!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása