Szombaton Nagyatádon Ironman verseny lesz.

Ez az a verseny, amire tavaly óta sóvárgok. Ez az a verseny, amire tavaly óta sóvárgok?

40 fok lesz, hőségriadó. Szeretem a meleget, amikor épp egy tóparton fekszem és a maximális intenzitásom annyi, hogy a fűben fekvést néha kicserélem a vízben pancsolással és fordítva :)

hőség.jpg

Elgondolkodtam azon, hogy milyen lesz ez a szombati verseny azoknak, akik egyéniben tolják végig. Ott van például Balu, aki már múlt héten mondta, hogy teljesen el van felejtve az, hogy egyéni csúcs, és itt majd a helyezések fogják eldönteni, hogy kinek mennyire ment, nem az idő. :)

Ott leszek szombaton Nagyatádon a versenyen. Sikerült (hálás köszönet Balázsnak) bekerülnöm egy 4 fős váltóba, ahol bringázni és futni fogok. A bringám az kb. 105 km lesz, a futást pedig még megbeszéljük hogy osztjuk szét. 3-an fogjuk lefutni a maratont Ancsurral és egy másik lánnyal. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fog menni ebben a melegben. Nemrég kiraktam egy zenét, amire az egyik jó barátnőm rám írt, hogy féltávot nyomok-e Nagyatádon..?? Mondtam neki, hogy dehogy, csak bringázni és futni fogok valamennyit.

Írtam neki azt is, hogy félek, nehogy ilyen idő legyen jövőre is, mert engem a meleg kikészít. Írt rá egy nagyon frappáns kis választ:

"júliusban azért nem ritka a meleg... :P de a bringán hűt a menetszél, a víz hűvős (majd jövőre), a futás az meg sz*pás így is - úgy is :D "

Köszi Beus, sokat segítettél :)) Az a durva amúgy, hogy igaza van :) Mit várok? Július nyár közepén van, meleg lesz mindenképp, Balázzsal többször beszélgettem már erről, mondott 1-2 olyan szitut, amikor 25-26 fok volt versenyen, de nem ez a jellemző.. 30 felett nekem meg már majdnem mindegy jelent testemmel, hogy hány fok van, mert mindenképp gyilkos :)

Szeretni fogom a szombatot, már holnap délután lemegyünk persze, ott alszunk Gyékényestől nem messze, reggel az úszást megvárom, amíg Balu tanítványa, Andi lenyomja az első kört, utána Ancsur a másodikat, és aztán megkapom a chip-et és indul a mandula.. Azt mondta Balázs, hogy azért lesz ez jó, mert Gyékényestől elbringázom Nagyatádig, utána 1 kis 35 km-es kört még megyek, és akkor az egész pályát ismerni fogom. Ez tényleg nagyon jól hangzik, várom már :)

atádbringa.jpg

Kíváncsi vagyok, hogy versenyszituban mennyire fog számítani a könyöklő használata. Mostanában egészen jól megszoktam, kezdem megszeretni.. Egy picit kell majd még állítanom rajta, de csak nagyon minimálisat, az 2 perc lesz majd holnap este.

A futás részét annyira nem várom most, mostanában nem futottam szinte semmit. Vannak ilyen időszakaim.. Szülinapomon futottunk Andiékkal egy félmaratont, azóta ha jól emlékszem nem húztam futócipőt, vagy ha igen, akkor csak minimálisan. Nem baj, nem gondolom ezt óriási hibának, Balu is azt mondta, hogy ha futok, akkor max 40-50 percet fussak, elég az nekem most, és inkább bringázzak sokat. Az meg is van, bringázni imádok mostanában, jó volt a péntek-szombat-vasárnapom is, kedden is kibringáztam Leányfalura, ott az 50-es medencében úsztam gyorsban 2100 métert utána másfél óra pihi után mellben 1000 métert. Örültem neki, jó volt, jól ment. :) Szeretek bicajozni, amíg ilyen meleg van, amíg ilyen jó idő van azt hiszem a bringára fogom alapozni az edzéseim nagy százalékát, no meg Mártiékkal járunk úszni. Tegnap meglepődve tapasztalta, hogy hamar végeztem a 20 hossz (500 méter) gyorsúszással, azt hitte lassabb leszek. Én meg azon lepődtem meg, hogy nem nyírt ki annyira, mint gondoltam, szerencsére egyre jobban megy már az is. Szóval futás: fogok futni ősztől-téltől szerintem eleget.. Tavasszal maratont akarok, tökéletes lesz a téli időszak arra, hogy felkészüljek rá, amikor bringázni úgysem tudok menni, csak spinningelni.

Nagyatád.. Várom, hogy ott legyek és versenyezzek, hogy magamba szippantsam a hangulatot, a versenyszellemet az érzést, amit biztos vagyok benne, hogy máshol nem kaphatok meg, csak ott, ahol készülök eddig legmerészebb álmom teljesítésére 1 év múlva. Meleg lesz, de ami nem öl meg, az ugyebár megerősít :) Ennyivel erősebb leszek, ez kell nekem :)

atád.jpg

Nagyatád, jövök! :)

(vasárnap valaki nem visz el strandolni??! :) )

Szerző: cubiac

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.