Sziasztok!

Örömteli hírrel szolgálhatok Nektek, akik eddig követtétek a kis blogolásom, vagy épp a fejlődésem, eredményeim. :) Mint bizonyára észrevettétek, nemrégen elkezdtünk páran egy közös blogot, ahova az edzőm és pár sporttársam írtunk mindenféléről, ami foglalkoztatott minket.

Kaptunk egy felkérést a Kropkó Team-től, hogy a peterkropko.com-on folytassuk tovább a blogolást, amit gondolom nem kell bemutatni, hogy számomra milyen izgalmas lehetőség. Kropkó Péter volt az az ember, aki miatt újra megmozdultam, és kitűztem magam elé egy hatalmas célt, ami felé nagy léptekben haladok :)

Nemsokára olvashattok majd tőlünk újra, ezúttal már az új blogon, a tematikán még agyalok, de jó lesz, azt megígérhetem.

Az eddigi blogposztjaim az új helyre fognk átvándorolni, és minden új poszt is itt fog megjelenni, mostantól a régi helyekre nem publikálok. A régi blogos társaságnak (Ancsurnak, Vandának és Zolinak) további sok sikert kívánok! :)

Azért is érdemes lesz majd követni az új oldalt, mert az az ember is oda fog írni minden földi jót, aki segít nekem a felkészülésben, aki ott van mellettem ezen a hosszú és nehéz úton.

Mert: "A tízezer mérföldes utazás kezdete a vándor első lépése lett"

Hamarosan jelentkezem! :)

Tavaly ilyenkor én voltam a világ legvidámabb sráca, mert félmaratonista lettem. Hosszú napokig, vagy talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy hetekig az élménye alatt álltam, és ott lebegtem Siófok utcáin. Olyan leírhatatlan élmény volt, olyan sokat adott, hogy átléptem minden korlátomon és lefutottam 21095 métert, hogy szerintem hónapokig abból a 2 óra 16 perc 38 másodperc élményből táplálkoztam. Volt benne minden, öröm és bódottá és szenvedés is rendesen, megküzdöttem érte derekasan :) Írtam róla egy nagyon hosszú beszámolót, ha esetleg érdekel és még nem olvastad, akkor itt megteheted, ha egy picit lejjebb lapozol :)

Vasárnap Siófokon 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton.

Tavaly is futottam ezen az eseményen, méghozzá első félmaratonista reményekkel álltam a rajtzónába, bíztam abban, hogy végig tudom csinálni, bíztam a nyulamban, bíztam a felkészülésemben, és az akaratomban. Akkor sikerült legyőzni a fizikát, ott volt az "új sport korszakom" első nagy bizonyítéka, hogy nincs lehetetlen.

Nagyon rég nem írtam ide semmit, de mindennek megvan a maga oka :) Nem, nem kezdek el szabadkozni, hiszen ez az én blogom! :D

Elnézést, hogy nem tudtátok olvasni frenetikus írásaimat, és kénytelenek voltatok szűkölködni az edzéseim/versenyeim leírásaiból. :) Elég sok dolog változott az életemben az elmúlt pár hónapban, de szerencsére minden egészen jó irányba alakul, a főbb változások: barátnőm lett, fél lábbal már Bécsben élek és kezdek egyensúlyba kerülni önmagammal :) Ez mind-mind jó dolog :)

És most, hogy itt az alakalom, hogy újra billentyűzetet ragadok, most sem magamról fogok írni.. :P

Tegnap volt egy verseny.. egy olyan verseny, ami nekem kicsit más világnak tűnik.

Sziasztok!

Egy kis technikai információ:

Beállítottam a blogra a Facebook kommentelési lehetőséget, a blog.hu-sat levettem. Ezzel sajnos, mint utólag kiderült beáldoztam az eddigi kommentjeiteket :/ Sajnálom.

A jó hír viszont, az, hogy mostantól egyszerűbben és átláthatóbban tudtok kommentelni a posztok alatt, szóval tessék szépen kihasználni :) 

Ja és még egy info: ha még nem tettétek meg, akkor nosza, lájkoljátok a blog facebook oldalát, mert nemsokára már csak oda fogom kitenni az új posztokat, és csak oda fogok kiírni kulisszatitkokat, amik velem kapcsolatosak :D Izgalmas, igaz? :P

Lájkot neki --> https://www.facebook.com/IronManiaBlog :) Ha nyomtad a lájkot, utána hagyd rajta az egeret a "Tetszik" gombon és leugrik egy kis menü, ott pipáld ki az "Értesítések kérése"-t és a "Megjelenítés a hírfolyamban"-t, így garantáltan nem maradsz le a nyereményjátékainkról és minden sorsoláson részt veszel.. mondaná valami teleshopos faszi, de igazából csak annyit nyersz vele, hogy nem tűnik el a nagy rengetegben, ha kirakok valamit, hanem látni fogod :) 

Nemsokára jön egy új poszt! :)

VÉGRE! :)

Szombaton Nagyatádon Ironman verseny lesz.

Ez az a verseny, amire tavaly óta sóvárgok. Ez az a verseny, amire tavaly óta sóvárgok?

40 fok lesz, hőségriadó. Szeretem a meleget, amikor épp egy tóparton fekszem és a maximális intenzitásom annyi, hogy a fűben fekvést néha kicserélem a vízben pancsolással és fordítva :)

Hazaértem :)

A hétvége összegzése:

Szombaton meleg volt, úgyhogy kitaláltam, hogy kibringázok az Omszki tóra napozni és néha megmártózom a vízben, hogy lehűljek. Ez a tervem ott dőlt meg, hogy az Omszki tó kb csak 15 km-re van tőlem.. 30 km-ért meg azért ne üljünk már fel a bringára, ha már kitaláltam, hogy szeretnék bicajozni :) Jó, akkor menjünk ki Szentendrére, és hazafele Omszki. Kimentem Szentendre Dunapartra (ami nem a Skanzen :D ), megfordultam és jöttem is hazafelé. A tónál megálltam, levettem a bringás gatyám és a pólóm és gondoltam majd az lesz a plédem, amire kifekszem.. hát rosszul gondoltam.. Rájöttem, hogy nem lehet úgy strandra menni, ha bringával megyek, hogy nem viszek táskát. Viszont nem szeretek táskával bringázni, mert durván beizzad a hátam, no meg felesleges cucc rajtam. Szóval feküdtem/szenvedtem ott kb 20 percet a napon, aztán rájöttem, hogy na, ez nem pálya, tipli haza, úgyis menni kell az Andi (általános iskolai osztálytársnőm, nagyon régi barátnőm) szülinapjára. Hazaértem, levettem a cipőm.

„Csütörtök van. (nem, nem most.. ne nézd meg gyorsan a naptárat, nem késtél le semmit! :D )

Holnapután eljön a nap, amikor odaállok a rajthoz és elindulok a versenyen.

1 évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy én valaha ilyet fogok csinálni. Ha valaki ezt mondja nekem, akkor nagyon csúnyán kiröhögöm. 1 évvel ezelőtt 171 kiló voltam, és ha futnom kellett a busz után 15-20 métert, akkor még a következő megállónál is lihegtem, amikor le kellett róla szállni (igen, 1 megállókért buszra szálltam…). ”  (ha érdekel a felkészülésem és még nem olvastad, akkor itt megteheted)

Holnap reggel leutazom Balatonra, hogy majd szombaton odaálljak a rajthoz. Kicsit kaotikusra sikeredett az elmúlt pár nap..  Kiderült, hogy Andi nem tud jönni sajnos velem, nem tud segíteni, mert a tesója jön haza Angliából, a családdal kell lennie. Megértettem, nem volt ezzel gond, tudom, hogy ott akart lenni mellettem, még az UltraBalatonon is mondta, hogy az a minimum, hogy ha én végigtekertem mellette a részét, akkor ott lesz és segít :) Agyaltam, hogy meg tudom-e csinálni segítő nélkül a versenyt. Arra jutottam, hogy valószínűleg nem. Már a hét elején nem igazán tudtam épelméjűen gondolkodni, mindig a verseny járt a fejemben, nagyon izgultam.

Múlthét szerdán megkérdezte az Andi, hogy kimegyek-e vele futni a Szigetre csütörtök reggel.. Valami nagyon korai időpontot mondott (hozzám képest), de azt mondtam, hogy rendben, menjünk. Aztán amikor felkeltem felhívtam, hogy megyünk-e végül, vagy sem (mert azt gondoltam, hogy nem beszéltük meg fixre), induljak-e vagy sem. Kinyomta a telefont (bénázott a drágám :D ), és én ebből azt gondoltam, hogy biztosan alszik, tehát nem mentem. Délután kaptam is a lecseszést, hogy miért nem voltam, ott várt rám :) Bocsánatot kértem és gyorsan meg is kérdeztem, hogy fut-e velem kedden 29-et? Rávágta, hogy persze :) Ő mindig segít nekem a hosszú futásaimban.. igazából nem is tudom, hogy volt-e olyan hosszú futásom (félmaraton felett), amikor nem volt mellettem. Azt hiszem nem :) Kérdezte, hogy miért nem 30 akkor, miért 29? A válasz egyértelmű volt: mert 29 éves leszek kedden. Lelkes lett, és megbeszéltük, hogy futunk egy jót.

Volt/van egy célom. Megfogalmazódott bennem, hogy elég volt abból, hogy állandóan újra-újra próbálkoztam azzal, hogy diétázzak, fogyjak egy kicsit, legyek sportosabb, vagy jóképűbb. Mindig találtam valami kifogást azért, hogy miért ne folytassam. Kifogásokkal tényleg fel voltam jól készülve. Igazándiból rájöttem, hogy ha ezt így folytatom, akkor megrövidítem az életem, és dagadtan fogok meghalni, amivel valószínűleg nem lett volna olyan nagy baj, ha emellé elégedett lettem volna magammal.