Volt/van egy célom. Megfogalmazódott bennem, hogy elég volt abból, hogy állandóan újra-újra próbálkoztam azzal, hogy diétázzak, fogyjak egy kicsit, legyek sportosabb, vagy jóképűbb. Mindig találtam valami kifogást azért, hogy miért ne folytassam. Kifogásokkal tényleg fel voltam jól készülve. Igazándiból rájöttem, hogy ha ezt így folytatom, akkor megrövidítem az életem, és dagadtan fogok meghalni, amivel valószínűleg nem lett volna olyan nagy baj, ha emellé elégedett lettem volna magammal.

Persze, optimista emberként sosem szidtam magam. Brian Tracy anno azt tanította a Phoenix csarnokban, hogy minden reggel ismételgetni kell azt a mondatot, hogy „szeretem magam, szeretem magam!”. Lehetett volna rosszabb is (tényleg?!), de ez azért valljuk be, elég szar kifogás. Megmozdultam. Elindultam az Úton, és azóta is megyek rajta. Senki nem tud lebeszélni róla, és ami a legeslegjobb, magamat sem tudom/akarom lebeszélni róla. :) Ez a cél, amit kitűztem olyan szinten égető vágy, amiért érdemes küzdenem és harcolnom. Könnyű? Nem, dehogy. Mocskosul nehéz, nagyon sokszor.. Ennek ellenére szerettem. Nagyon szeretem! :) Csak így lehet szerintem.

A DK Team belefonódott az életembe, megváltoztatott sok mindent. Jártam a közös edzésekre és megismertem fantasztikus embereket. Azóta párat közülük barátomnak mondhatok (ami nagyon nagy szó), és rengeteget nagyon jó ismerősömnek. Megszámlálhatatlanul sok közös futáson voltam, a Suhanj!6 éjszakai 6 órás versenyével megtörtem a futóverseny szüzességem (6 fős váltóban futottuk le a 6 órát, én futottam 4+2 km-t és oda-vissza bringával mentem Szigetmonostorra).

Szeptember 9-én pedig voltam a Nike félmaraton trió váltójával is, két szuper csajjal, köszi Kati és Petrus :),

ahol 4,6 km-t futottam,

 és nagyon izgultam, hogy sikerülni fog-e :)

A SPAR maratonon 9,3 km-t futottam egy ekiden (5 fős) váltóban, hogy-hogynem ismét csajokkal :D Itt éreztem rá arra igazán, hogy milyen befordulni a célegyenesbe és átmenni a célkapun. Hatalmas eufória volt, ahogy az utolsó 100 méteren végig szurkoltak nekem és befutottam.. Tudtam, hogy ez kell nekem :)

Jöttek-jöttek a versenyek, és egyre jobban megismertem a csapatot, és ők is engem. Kialakult az én kis barátságszigetem (copyright: Ulrik) is egy idő után. Rengeteg dolog történt velem az első 1-2 hónapban, csak kapkodtam a fejem.

Azután pedig jött az első nagy cél, a nagy álom.. Kitaláltam, hogy én Félmaratont fogok futni Siófokon, novemberben. Erről írtam már egyszer egy beszámolót, nekem ez egy nagyon fontos állomás volt, ezért felrakom magamnak ide egy picit átszerkesztve. Ha valakit nem érdekel (mert hosszú lesz!), az majd átugorja :)

________________________________________________________________________________________

Sokat gondolkodtam arról, hogy vajon írjak-e élménybeszámolót Siófokról.. Napok teltek el azóta, és mivel még mindig nem tudom kiverni a fejemből az egész élményt, még mindig ott lebegek valahol Siófok utcáin, és még mindig arra gondolok, hogy milyen nagyszerű élmény volt, ezért most elkezdtem ezt a pár sort.. Hogy mi lesz belőle, nem tudom.. lehet, hogy egy kisregény :)

 

Amikor elkezdtem nyáron edzeni, akkor kerestem azt a motivációt, ami miatt nem fogom abbahagyni.. Viszonylag kitartó vagyok, de az elmúlt két évem sport szempontból katasztrófa volt.. Ha már a busz után kellett egy párat sietősen lépni, már ahhoz is több perc kellett szinte, hogy kifújjam magam és ne akarjanak elsősegélyt alkalmazni rajtam, mert azt hiszik, hogy stroke-ot kaptam egy kis szívinfarktussal kísérve. Nem volt jó érzés.. sőőőt.. igazából kurva szar érzés volt..

 

Most már tudom, hogy nem szabadott volna abbahagynom a rögbit, de igazából azt is tudom, hogy nincsenek véletlenek.. Minden egyes lépésnek az életemben idáig oka volt, és mindig megtörtént az okozat is.. Ha nem hagyom abba a rögbit, akkor nem ismerlek meg Titeket. Ez szinte biztos, mert soha az életben nem gondoltam én arra, hogy futni fogok.. Futni fogok magamtól úgy, hogy nem az edzőm mondja edzésen, hogy nah, most bemelegítő futás, vagy esetleg egy Cooper teszt, vagy csak úgy simán téli alapozás és akkor futás a dunai gáton Érden vagy Százhalombattán..  Azokat de utáltam.. Mindenki ment, ahogy bírt, meg volt mondva, hogy el kell futni a Halászcsárdáig a Sportpályától.. szerintem nem lehet több, mint 2-3-4 km, így visszagondolva, de akkor ott mindig végem volt.. Tudtam jól, hogy utálok futni, és amikor azt mondták, hogy következő edzésre futócipő kell nem stoplis, akkor mindig tudtam, hogy szopóág lesz, mert meg fogok dögleni :)

Jól éreztem magam az első NKE-n, köszönöm Ádinak, hogy végigkocogta velem :)

Van egy álmom, van egy célom.. Ironman akarok lenni a 30. szülinapom környékén. Kimondani is durva, nem hogy végiggondolni és még meg is csinálni, hogy az milyen teljesítmény. Iszonyatosan durva. Meg fogom csinálni. :)

 

Az első teszt, az első állomás az volt a fejemben, hogy sikerül-e a Félmaratont lefutni valaha, és én nem csak lefutni szerettem volna 21,1 km-t, hanem úgy szerettem volna lefutni, hogy egy versenyen.. Szerettem volna még idén.. És amikor böngésztem 2,5 hónapja kb. a DK-s események között, akkor láttam meg, hogy tök sokan részt vesznek egy Balaton Maraton nevű eseményen, ami Siófokon van. Csupa-csupa olyan ember, akiket kedveltem már, akikkel szerettem együtt lenni, együtt futni. Megnéztem az eseményt, és láttam, hogy több féle táv van, valamelyik biztosan menne, de vajon a Félmaraton sikerülhet?!

 

Van egy csaj itt a DK-ban, akire ráírtam Facebookon, mert épp online volt, és tudtam, hogy tök régóta fut, hogy adjon tanácsot, szerinte milyen edzéstervvel kéne felkészülnöm a Spar 9,4 km-es Ekiden váltójára, jó-e az, ami fenn van a neten. Elkért egy pár edzésem adatait, és tök kedvesen segített nekem összeállítani (lerövidíteni) az edzéstervet..

Elkezdtem csinálni, jól ment, és egyre jobban csesztette az agyam, hogy még idén meg kéne csinálni a Félmaratont, mert akarom..

 

Rákérdeztem :) Azt mondta, hogy háááááát, nem javasolja még.. Arra gondoltam, hogy na fasza.. Mondtam neki, hogy de hát már volt a szigeten 2 köröm, az meg csak a duplája, és még van 2,5 hónap kb.. :) Csak sikerülhet esetleg, nem? Gondolom látta rajtam, hogy úgysem tud meggyőzni arról, hogy nem fog menni, csak úgy, ha bebizonyítja.. ;) Ezért megegyeztünk abban, hogy elmegyek vele egy "teszfutásra" a szigetre.. két kör.. Megnézi, hogy hogyan megy, és utána vagy azt mondja, hogy oké, vagy azt, hogy nem, még ne. Belementem, mert tisztelem a tapasztalatait.

Az a két kör úgy sikerült, hogy PB-ket halmoztunk, 11 percet javítottam vele az előző 2 körös futásomon.. Nem nagyon hittem el :)

Azt mondta, hogy mivel nem voltam szétesve a végén, ezért rábólint, készüljünk fel, de két feltétele volt:

1) nem sérülhetek le, csak ésszel csinálhatom

2) ha úgy látja, hogy nem megy, vagy csak nagyon szenvedősen menne valamiért, akkor akár az utolsó pillanatban is azt mondhatja, hogy stop, és akkor el KELL engednem tavaszra

 

Természetesen mindkettőbe belementem, és elfogadtam, mert ez nekem is az érdekem volt. Nagyon megörültem neki, mert szeretem a kihívásokat, szeretem, ha egy cél felé haladok.. Úgy gondoltam, hogy a Félmaraton már tényleg egy olyan durva táv, amitől már tényleg nagyon elégedett leszek..

Természetesen a 2-3-5-10-15 km-ek is nagyon durva távok voltak még a kezdetben, de elég maximalista vagyok, mert a Rögbi is mindig jól ment.. Szeretek sportolni, elégedettséggel tölt el, de mindig a nagy célok vonzanak, ilyen vagyok. 

Elkezdtem a felkészülést, futottam, futottam, futottam :) Nagyon sokat és nagyon jókat.. Imádtam Veletek együtt futni.. Nagyon sokat adtatok azzal, hogy szinte mindig volt valaki, akivel össze lehetett beszélni, hogy menjünk és fussunk egy jót :) Tök jók voltak pl a Hop on Hof futások szerdánként, volt jópár verseny közben, volt egy csomó jó dolog.. :)

 

Volt időközben egy hétvége, amikor végre megéreztem a határaim.. Nagyon kellett, mert mindenki mindig mondta, hogy óvatosan csináljam, vigyázzak, szétcseszem magam, a térdeim, stb stb.. De mivel én nem éreztem azt, hogy feszegetem a határaimat, ezért én mentem előre és előre.. Nagyon makacs természet vagyok, nehéz engem "beszabályozni".. Ismerem magam, ismerem a határaimat, szerencsére ezt nagyon megtanította nekem az a 16 év rögbi, az a rengeteg edzés, meccs és több hetes edzőtábor, ahol napi 3 edzések voltak.. Szóval jó volt az a hétvége..  Kimentem Sashalomra cangával, hogy az Ádi 24 órás futásán egy picit részt vegyek, drukkoljak neki és az én kis segítő lánykámnak. :)

Egy kicsit másképp alakult, mint terveztem, mert végig cangáztam mellette az 5 óráját, úgyhogy nem nagyon volt éjszaka pihi, másnap mentünk egy HHH kört, 0 perc alvással. 

Azután a terepfutás után pedig visszamentem Ádihoz Sashalomra, hogy vigyek neki sütit és egy kicsit szurkoljak, aztán tipli haza.. Gondoltam én :) Persze nem így jött össze, hanem az utsó nem tudom mennyi időt még vele voltam, végig a pályán.. futottunk sokat, sétáltunk is sokat, de végül mentem vele 19 kört még (kb. 16 km-t)..

 

Akkor éreztem meg a határaim, nagyon elfáradtam, szét voltam esve.. Le is mondtam a másnapi Nato futásom, pedig csak 4 kilit kellett futnom azt hiszem, de úgy éreztem, hogy nem köszi, most STOP van, pihenni kell.. Beugrott helyettem Andi, és lefutotta a távomat :)

Újra csak futottunk, futottunk (milyen meglepő, igaz? :D ), és közben a szeptemberi és az októberi DK Ligát (a DK Team saját belső kis versenye, ahol a BMI-t alapul véve valakinek felszorozzák, valakinek elosztják a havi futóteljesítményét, és így alakítanak ki egy rangsort.) is sikerült megnyernem. Hogyan? Nem tudom.. Mentem és csináltam, és a 160 km körüli eredményemmel és azzal, hogy dagadt vagyok így jött össze :) Örültem neki azért, büszkeség is volt bennem, hogy igen.. ez egy tök jó dolog :)

Közeledett "A hétvége".. Előtte megbeszéltük Andival, hogy akarok futni egy majdnem Félmaratont, hogy tudjam milyen érzés, hogy tudjam mennyire fog fájni, hogy mennyire lesz szar.. Kellett a lelkemnek.. Egy szép (meleg -.-) őszi napon sikerült is ezt véghezvinni, aminek az lett az eredménye, hogy a Sáringer Zoli is és én is megcsináltuk egyben az első 20 km-es futásunkat.. Örültem neki, mert gondoltam azt a plusz 1 km-t már csak behúzom valahogy :)

A 20 km 2:17:43 alatt sikerült..

 

Miyen volt? Nehéz :) Milyen volt igazán?! Könnyű, csak menni kellett, mert figyelt ránk a Futónyuszi, és tudtam, hogy bízhatok benne, tudtam, hogy ha baj van, elmondhatom, tudtam, hogy ha nem megy, kiszállhatok, tudtam, hogy vele sikerülni fog. Szerintem Zoli is hasonlóakat gondolhat, de majd ő is leírja, ha szeretné. :)

Eljött az a hét, amikor vasárnap már jött A Verseny.. sokan kérdezgettétek, hogy izgulok-e, hogy milyen eredményt szeretnék, hogy mit várok, stb.. Általában azt a választ mondtam, hogy nagyon imádnám, ha sikerülne 2:20al behúzni, de tényleg elégedett leszek a 2:30-as eredménnyel.. Semmiképpen sem azt szerettem volna, hogy egy akármilyen verseny szintidejét túllépjem, és a "záróbusz" felvegyen.

Jött a csütörtök, és kezdődött a gyomorgörcs.. mint régen a meccsek előtt.. a fontosabb meccsek előtt.. Nem tudom, hogy nektek szokott-e lenni, nekem mindig volt, ha egy nagy rivális ellen játszottunk, szerettem is, meg nem is.. A kis rutinmeccsek előtt sosem volt, de az igazi tétmeccsek vagy a válogatott meccsek mindig megizzasztottak rendesen :)

 Péntek délután elindultunk Aligára, hogy majd jól jön egy laza és imádnivaló hétvége a csapattársakkal.. Szombatot végigszurkolom, magamra húzom a versenyhangulatot, drukkolok a Gyuszinak, az Ildinek, a Ginának, Nórinak és a többieknek, utána pedig vasárnapra már úgyis elmúlik a gyomorgörcs és a versenydrukk emiatt, mert hát ugye legtöbbször nekem szombaton volt a meccsem :) Hát nem így lett.. :) Pénteken nagyon keveset aludtam, szinte semmit, mert meleg volt a szobában, meg igazából sokat agyaltam is a feladaton.. Pedig elvileg hulla fáradt voltam, mert mentem egy 4 körös szaunázást, hogy jól kitisztuljak és ellazuljak, ami sikerült is.. Azt hittem 10 perc alatt elalszom, amint lefeküdtem, de nem :)

 Jött a szombat, és éééééééééééén, kora reggel (6:30kor) kikeltem az ágyból és elmentem futni a Jucussal egy átmozgatót.. :)) Az volt a terv, hogy megyünk 6 kilit, lehetőleg minél többet a Balcsi parton belőle :) A valóság az lett, hogy 3,14-re volt a Balcsi part, lementünk, integettünk egyet neki és irány vissza a szállásra :D Utána reggeli, és mentünk át a versenyre.. A kocsiban elkapott a „meccshangulat”.. Ültem, és csendben gondolkodtam.. Nem volt nagy beszélgetés, mindenkinek járt a feje valamin. Nekem azon, hogy régen pont ugyanezt csináltuk, amikor mentünk a meccsre.. Mindenki saját magában csendben lejátszotta a szituációkat, a feladatokat, hogy mit és hogyan kell majd csinálnia, stb. Én nem tudtam mivel készüljek fel mentálisan, hiszen csak egyik lábam kell a másik után tennem sokszor egymás után :) De aztán rájöttem, hogy nem.. Végig tudom pörgetni magamban szépen az egészet, hogy hogyan fogom csinálni.. Odaértünk, úgyhogy kizökkentem és kiszálltam az autóból, hogy végre találkozzam a többiekkel is, és drukkoljak nekik, és jól érezzem magam, ami így is volt.. Az a szerencse ért, hogy én fényképezhettem (bár Dettiék szerint ez nem volt szerencse :D ), úgyhogy kattogtattam jó sok fotót, be is telt a memóriakártya, de annyira örültem a sikereknek, mintha legalább az enyém lett volna!!! :)

 

A verseny után jött a tésztaparti, tök jól sikerült, betésztáztam, beszélgettünk, jól elvoltunk, de igazából fejben már nem voltam nagyon ott :)

Mentünk "haza", a szálláson már épp a szaunában ültek Beusék, akiket nagyon vártam már, hogy megérkezzenek melóból. Jó hangulatban telt az este, közel volt hozzám az energiaadóm, már nagyon hiányzott, hogy együtt legyünk. Jókat mosolyogtunk, sokszor voltam "majom" :) Szerettem.. Életem egyik legjobb estéje volt.. Sőőt.. Viszont egyre jobban kezdtem izgulni.. Néha belement a fejembe pár gondolat, hogy mi van, ha nem sikerül és lebőgök?! Aztán persze elhessegettem, mert tudtam, hogy megcsinálom.. Egy kizáró oka lett volna, ha úgy érzem, hogy sérülök. Akkor megálltam volna, no meg az Andi is észrevette és megállított volna, szóval ez így oké. :) Azt tudtam, hogy nem adom fel, mert kitartó vagyok. Többen biztattak este, hogy meglátom jó lesz, Szij Zoli is nagyon rendes volt, örülök, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve! Lefeküdtünk aludni, de még órákon keresztül fenn voltam és csak néztem magam elé, és járt a fejem.. Jól éreztem magam, jó helyen voltam.. a lehető legjobb helyen akkor és abban az időben. Tudtam, hogy aludnom kell, és tudtam, hogy ha ezt egy tétmeccs előtt csinálnám, és másnap meglátna az edzőm, levágná a pöcsöm :) Tudtam jól, hogy hülyeséget csinálok, és azonnal el kell aludnom, főleg azért, mert előző este is alig aludtam.. Tudtam, hogy ez nem azért van, mert nem otthon alszom, nem azért van, mert nem egyedül vagyok.. Más okai voltak, de szerettem..

Valamikor késő éjjel sikerült elaludni, és reggel már 7-8 között ébredtünk.. :) Reggelizni kellett, de nem akartam túlkajálni magam, tudtam, hogy 9körül indulunk át Siófokra.. Így az maradt, hogy megettem a szőlőt, amit vittem magammal és ennyi.. Ez nagy hiba volt, mint később kiderült :)

Elindultunk Siófokra, de persze előtte elkezdett esni az eső, és Zolitól is jött a hír: "Siófokon esik".. Nem akartam esőben futni.. Nem azért, mert papírkutya vagyok, csak egyszerűen azt akartam, hogy ne legyen nehezítő tényező, elég lesz az a 21,1 km úgyis, ha nincs szar idő mellé :) Szerencsére a végére az idő tökéletes volt, jobb nem is lehetett volna, imádtam! :)

 

Amikor megérkeztünk, akkor a kis segítőmet elkísértem a versenyközpontba, hogy a rajtszámát átirassa a saját nevére, közben találkoztunk Dettivel, Ernával, DK-val és frau Dk-val, és még egy jópár emberrel, volt nagy hajrázás és mondták, hogy nemsokára csapatfotó, siessünk. Siettünk persze.. Amikor visszaértünk a rajthoz (minek volt olyan messze egymástól a kettő?!), akkor mondták, hogy nemsokára fotó, gyerünk gyerünk, de nekünk még le kellett tenni a ruhatárba a cuccunkat, illetve nekem még wc-re is mennem kellett.. Persze a wc előtt 10 méteres sor állt.. fuck.. kimentem, kerestem másikat, de nem volt csak toi toi, de persze ott is sor, az idő meg már fogyott, úgyhogy meguntam a sorban állást, mert a mellettem lévő sorban Cöge és Szandi sokkal hamarabb sorra kerültek, mint én :D mindegy, visszamentem a többiekhez, a fotózást lekéstem :/ 10 perc volt a rajtig.. Elindultam az 5ös rajtzónához, és útközben rám kiabált a Géczy Andi, tőle kaptam még egy nagy ölelést, jó sok mosolyt, és bíztatást, utána mentem tovább, kerestem izgatottan a helyemet. Megtaláltam, jeeee :) A ruháimat sikerült rábízni a Maruzs házaspárra, akiknek utólag is nagy-nagy köszönet a megőrzésért!!! :) Amikor ott voltam és körbenéztem, és szinte csak DK-s pólót láttam a rajtzónában magam körül kezdtem megnyugodni, hogy tényleg jó helyen vagyok.. A felügyelőtisztünk nagyon figyelt mindkettőnkre, jó volt tudni, hogy minden rendben mehet csak :) Kaptam tőle egy kis valamit, ami neki nagyon sokat jelent, és tele van az ő energiájával, majd betette a nadrágom zsebébe, és azt mondta, hogy csak akkor nézhetem meg, amikor beértünk a célba.. Óóóóó remek :) Utálom az ilyet.. Gyorsan be kell érni, hogy megtudjam mi az ;) :)

Elindultunk.. :)))) Tök jó volt, hogy sok DK-s egyszerre haladt át szinte a rajtzónán, csippantak a Garminok, szóltak sokan, hogy óra indít, indult az enyém is :) Elindultunk sokan egyszerre, de egy nagyon minimálisan (2-3-4) méterre széthúzódtunk, mert őrült sokan voltak előttünk, akik "togyorogtak" és előzni kellett őket.. muszáj volt, mert tényleg zavaró volt a tömeg a keskeny kis utcában.. :) De nem baj, élveztem.. ugyan 3szor rám lett szólva az első kili alatt, hogy ne rohanjak, lassítsak, de fenn volt az adrenalin :) Jött velünk Fejes Laci, aki beállt az Andi mellé beszélgetni, PK-val futott, és azt mondta neki a mi tempónk tökre megfelelő lesz szerinte, úgyhogy marad egy ideig és meglátja mennyi lesz.. Aztán hirtelen megjelent mellettünk Máthé Zoli is, tökre meglepődtünk mindannyian, hogy mit keres ott, de én nagyon megörültem neki.. Ritkán sikerül vele futni, mert ugye se távban, se sebességben nem vagyunk partiban :)

Az első 6-7 kilin jött velünk, miközben rám folyamatosan szólni kellett, hogy ne rohanjak, lassítsak, stb.. Élveztem!! Annyira "könnyedén" ment az egész, hogy azt kívántam, bárcsak az utsó km-ek is ilyenek lennének.. Persze tudtam, hogy nem lesznek, mert nem adja magát könnyen a táv.. És talán jobb is így, mert ami könnyen megvan, az nem is az igazi nekem :) Az első 9-10 kili nagyon kényelmesen ment, jól éreztem magam, figyelnem kellett, hogy ne rohanjak előre, mert már tök cikinek éreztem, hogy mindig rám kell szólni, hogy lassítsak.. Aztán 9 után valamikor Zoli mondta a főparancsnokságnak, hogy hadd menjen, mire ő mondta, hogy nem.. Majd 15 után, ha akarok, akkor mehetek, mert akkor már akár belesétálva is beérek, ha megzuhanok.. És milyen igaza volt.. Igazából én azt gondoltam, hogy azért sietek, hogy a frissítőpontra kicsit hamarabb érjek oda (az elsőt kihagytuk, a váltópontnál beszéltük meg, hogy iszunk), és tudjak frissíteni, pihizni picit többet.. Nem tettem szerencsére, köszönöm a kontrollt :) A szurkolás végig frenetikus volt, közeledtünk a féltávhoz, és folyamatosan mindenhol fel-fel bukkantatok kedves Szurkolók! Nem szeretnék neveket kiemelni, mindannyian maximálisan kitettetek magatokért, de tényleg!! Ennyire jó szurkolócsapata senkinek sincs, az tuti :) Amikor átmentünk a célkapun, akkor Andi mondta, hogy nah, ha ezt a tempót tudjuk tartani, akkor megvan a 2:15-ön belüli idő.. Háát.. azt kell, hogy mondjam, hogy kizártnak tartottam akkor :D Frissítés.. Egy pohár víz, egy pohár izo gyorsan, utána még egy pohárka izo elvesz, és azt már futólépésben megisz, mert elindult a karavánunk is :) Élveztem még a km-eket, jöttek sorban.. Tudtam, hogy ez nem is meglepő, hiszen a 2 szigetkör távot rengetegszer lefutottam már, tehát az már komfortosan megy, ezt meg is tapasztaltam.. Tudtam, hogy a 15-16 is könnyen kivitelezhető lesz, hiszen az is megvolt már 6-7szer biztos, ha nem többször :) Jött a 15-ös km, amikor kezdtem érezni, hogy hoppá.. nem volt elég a reggeli.. kezd leesni a vércukrom, picit néha "megszédülök".. Mondtam az Andinak, hogy most van a holtpontom.. Csak annyit mondott, hogy "tudom, nyugi, megcsinálod Béluska" és megsimizett.. :) Nah, akkor elkezdtek folyni a könnyeim.. Annyira megnyugtató volt a hangja, annyira kellett akkor és ott.. Én megnyugodtam, bízom benne. Muszáj volt abbahagynom gyorsan a könnyezést, mielőtt bárki észrevette volna, sírni meg nem kezdhetek el azért futás közben nah :) Nem volt nehéz.. sajnos elég lelkis vagyok -.-  Nagyon vártam a 16-os frissítőt.. Akartam inni izot, meg szőlőcukrokat is enni.. Azt az utasítást kaptam, hogy ne álljak meg, sétáljak.. Bekaptam egy darabka banánt is, és elmartam magamnak 3 db szőlőcukrot.. Andi hozott nekem egy pohár izot, azt megittam, és elkezdtem szétrágni a szőlőcukrokat, Zoli elindult futva, és intettem nekik, hogy menjenek csak, nekem még le kell nyelnem, meg kell innom ami a kezemben van, és utána minden szuper lesz, és mehetünk tovább, úgyis utolérem.. Sikerült utolérni, de azért a várva várt minden szuper lesz elmaradt :D A frissítős km-ünk 6:58 lett, utána pedig jött egy 6:35-ös, amiben benne volt a füves rész is.. Nem volt bajom igazán a füves résszel.. Egy baj volt vele.. Keskeny volt, de nagyon, előttünk meg sétáltak, meg lassan mentek.. Nehéz volt előzni, mert azért nem voltam annyira százas, a vércukrom nem ment fel.. Szidtam magam, hogy miért csesztem el a reggelit, miért nem ettem többet egy picivel és miért csak 1 deci izokat iszom, egy ekkora testbe az lófütty.. Nem baj, menni kell :)) a 18-as km-nél úgy éreztem, hogy nem megy igazán, nem bírom a Zoli tempóját, és picit kezdtem lemaradni, és mondtam az Andinak, hogy menjen, menjen a Zolival, és vigye, én is megyek majd, csak picit lassítanom kell.. Ő azt mondta, hogy ott a Fejes Laci (neki is utólag köszi, hogy olyan jól elbeszélgetett az Andival és nekem csak figyelnem kellett, hogy miről csacsognak), ő majd bekíséri, és amúgyis a Zoli teljesen rendben van, látja rajta, hogy nem lehet semmi baj, marad velem.. Igazából kétes érzés volt ez nekem, mert mindig azt mondtam, hogy én nem akarom a Zolit visszahúzni és nem akarom tőle elvenni az Andit, hiszen ő kérte még a nyáron fel, hogy segítse neki behúzni ezt az FM-et, én csak útközben pofátlankodtam be a képbe :) A másik érzés viszont az volt, hogy igen.. szükségem van rá.. Mellettem kell, hogy legyen, mert szar volt.. Szédültem, és arra gondoltam, hogy miért nincs nálam valami cukros üccsi, vagy miért nincs a kezemben egy Powerrade-s flakon, amiből ihatnék :) De mivel nem volt, ezért csak az maradt, hogy "nemsokára" ott a cél, és majd ott ihatok. Andi nagyon kellett nekem, hogy ott legyen mellettem.. Olyan dolgokat mondott, amik működtek.. Elvették a gondolataimat, és bekapcsolták a motorjaimat.. Azt hittem egyébként, hogy 8:30-9:00 ezrekkel sétálok.. Szar volt.. Nem mertem ránézni az órámra :D Pedig mindig szeretem nézni azt, hogy mizu, mennyi az annyi.. Mint utólag kiderült 6:55,7:13,6:57 lett ez a három kili.. Mi a tanulság? Miért írtam ezt most le? Több dolog is számomra.. Első: kell reggelizni rendesen verseny előtt, de persze csak okosan.. Második: frissítenem kell rendesen.. nekem nem elég 2 deci Powerrade 10 kilinél, és 16nál még 1 deci 3 szem szőlőcukorral.. Harmadik: kell nekem az Andi.. Ő ismer, ő tudja milyen vagyok, ő tudja, hogy mit kell nekem mondania, és azt mikor kell mondania.

 

Jött az utolsó kanyar, és utána a célegyenes.. Hát nem volt rövid ez a célegyenes azt kell mondjam ;) :)) De nagyon jó érzés volt.. Ahogy közeledtünk, egyre jobban bennem volt, hogy nadekirály, innen már azért hasonkúszva is :)) És lehet hülyén hangzik, de néha azért örültem egy-egy pillanatra, hogy nehéz lett egy picit a vége, mert nem kaptam meg könnyen, és ez így helyes.

Célegyenes, közeledik a Cél.. Oldalt mindkét oldalon szurkolótáborok, és persze ott volt Tücsi is, már nem először.. Odakiáltotta, hogy hajrá Dagadt Köcsögök :) Hajráztam is rendesen :) Aztán jöttek Szij Zoliék azzal az őrült hangos kereplővel és tomboltak nekünk, hihetetlen érzés volt, és persze utána jöttek mindannyian, de én már szinte kikapcsoltam az agyam.. Az az érzés volt bennem, hogy már csak 200 méter kb., vagy még annyi sem, és vége, megcsináltam :) Hihetetlen érzés.. Nem tudom igazán leírni, hogy mit éreztem akkor, de most könnyezek miközben ezt írom.. Megfogtam Andi kezét, és úgy futottunk be a célba, mindkét oldalról ováció és drukkolás és gratuláció, isteni volt, köszönöm!!!!

Andi ellátott jótanácsokkal, hogy nem szabad leülni, megállni, stb.. Célcsomag felvéve, és nyomás sétálni még, amíg picit megnyugszik a légzés,stb.. A cél után rögtön Gyusziék megállítottak, hogy fotóóóó...

ott volt Zoli is, akin láttam azt a kitörő örömöt, ami valószínűleg egy cseppett sem volt kisebb, mint az enyém. Gratulált nekem, hogy megcsináltam, én is neki! Utána nyomás a célcsomagért, innom kellett!! Andi a kezembe adott mindent, leste a kéréseimet, imádtam Őt. Útközben találkoztam egy csapattársammal, amin nagyon meglepődtem..  Nem volt nehéz észrevenni.. :) Nálam 1 fejjel magasabb és sokkal szélesebb vállú srác volt, megörültem neki, ő is gratulált a teljesítéshez, megkérdezte hogy sikerült.. Neki azt hiszem 10 perccel lett jobb, mint az enyém, de mondta, hogy a seggén vette a levegőt :) Azt válaszoltam csak neki, hogy én is, úgyhogy muszáj mennem inni.. Felvettük a rajtcsomagot, és séta.. Mondtam az Andinak, hogy pisilnem kell, ő közben Máthé Zoliékkal beszélgetett, azután elindultunk a félmaraton mánia érem sátor felé, de nekem muszáj volt lemennem egy picit a Balcsi partra.. Egy kicsit túl sok lett az érzelem :) Szépen elkezdtem bőgni.. kijött belőlem, jól esett, jó érzés volt, jó volt minden.. Nagyon boldog voltam.. Pörögtek bennem az érzelmek, és aztán odajött ő is, nyakában az éremmel, megölelt és gratulált megint, és mondta, hogy nagyon büszke rám.. Hát ez nem sokat segített azon szándékomon, hogy abbahagyjam a sírást, persze még jobban rákezdtem :) Poénkodott velem egy picit, ahogy kellett persze.. :) Imádtam ezt az egészet.. Köszönöm!

 

Köszönöm Nektek DK Team, hogy segítettek a közös futásokkal, a bíztató szavakkal!! Azt is köszönöm, hogy sokan talán nem hittetek abban, hogy meg tudom csinálni, hogy sokan korainak gondoltátok ezt a Félmaratont, hogy sokan talán kételkedtetek benne, hogy menni fog. Lehet, hogy igazatok volt, de én tudtam, hogy megcsinálom, mert nem volt más opció. Volt egy olyan segítségem, akivel nem lehet elbukni.. Van egy olyan segítségem, akivel végig tudok menni az utamon. Ez egy rohadt jó érzés, mindenkinek ezt kívánom, hogy találja meg a saját ilyen segítségét! 

Most kedd éjjel van, amikor írom ezeket a sorokat, és semmim nem fáj, nagyon jól érzem magam, csak egy kis izomlázam van, de várom, hogy mehessek újra futni, és ez egy rohadt jó érzés. Nem rokkantam bele a versenybe, utólag imádom minden pillanatát! Innen is szeretnék gratulálni Dettinek, Áginak, Timinek és Zolinak, megcsináltátok, nem is akárhogyan: nagyon-nagyon-nagyon! :)  

És köszönöm még egyszer Neked Andi.. Nélküled ez az egész cécó nem jött volna össze.. Köszi, hogy bíztál bennem, hogy tudod, hogy ismerem a határaim, hogy tudod, hogy hallgatok Rád. Köszi, hogy lefutottad velem ezt is, és köszi, hogy jössz velem tovább az úton, és a célom felé repítesz. Nagyon hálás vagyok Neked mindenért! Tudod, hogy nem vagyok hálátlan, és én leszek a világ legjobb bicajos kísérője, és a Te céljaidat is megcsináljuk együtt :) 

2012 november 18-án ellentmondtam a fizika törvényeinek, 145 kilósan lefutottam 21,1 km-t, 2:16:38as idővel és „félmaratonista” lettem :) Ha ezt bárkitől megkérdeztem volna, hogy lehetséges-e, mindenki azt mondta volna, hogy kizárt, fizikailag lehetetlen.

 

Volt egy álmom, volt egy célom és megcsináltam.

_________________________________________________________________________________________ 

 

 

Ha átugrottad, akkor innen folytasd, itt kezdődik a „tovább is van, mondjam még?” :)

Elkezdődött a felkészülés és a téli alapozás.. futottunk egész ősszel, egész télen, közben megszerettem a terepfutást is, és rengeteget jártunk a hegyekbe is futni, gyönyörű szép. :)

kép hhh-s, márc 15-és

Közben olvadtak le a kilók, és egyre jobban éreztem magam a bőrömben. Már nem kín volt elmenni futni, hanem hiányzott, ha nem mentem. Januárban Dunakeszin a Yours Truly-n meglett az első 25 km-em (2:37:45, akkori FM legjobb idővel – 2:12:43).

Utána nem sokkal pedig márciusban elértem az 1000 lefutott kilométerem, amiről írtam egy nagy sikert aratott blogbejegyzést a csapat blogjára :D Márciusban még más is történt.. Géczy Andi első maratonját futotta, és felmerült az ötlet, hogy lemegyünk egy páran kísérni. Az utolsó pillanatban én is kaptam egy nevezést a félmaraton távra, ezért a telekocsink úgy nézett, hogy ki, hogy 5 futó, 1 maraton, 4 félmaraton :) Sikerült ott is futni egy PB-s félmaratont, 2:06:37-es idővel, nagyon örültem neki, mert úgy éreztem, hogy volt még bennem.. az időjárás mondjuk egy kicsit genya volt velünk a maga -4 fokos hőmérsékletével és viharos szelével :)

Április első vasárnapján pedig lefutottam az első 28 km-em a tavaszi Velencei tó futáson. Hatalmas élmény volt, előtte nap HHH (HármasHatárHegy) futás volt, és kicsit félreléptem, ezért térdfájósan mentem végig, de tudtam, hogy nem sérülés, csak valami hülyeség (nem is volt sérülés, semmi bajom nem volt az izomlázon kívül utána). 3:00:02 alatt sikerült a Velencei tókör, nagyon büszke voltam magamra, és az Andira is, aki ismét nagyon nagy segítség volt :)

Szépen haladtam előre, de közben tudtam, hogy kevés az, hogy futogatok, el kell kezdenem bringázni és úszni is. Februárban (ha jól emlékszem) volt egy nyílt nap a World Class nevű sportlétesítményben, ahova bementünk a csapattal, és akkor ismertem meg Marik Balázst. (Ha triatlonozni akartok, akkor őt keressétek fel mindenképpen, nála emberibb edzővel még nem volt dolgom, pedig volt már pár edzőm. 10x Ironman, szóval tudja, hogy miről beszél :) )

Ez ismét egy mérföldkő lett, legalább olyan, mint az előadás Kropkó Petivel, a DK Team, vagy az Andi futásban való segítése. Első találkozáskor megkérdezte, hogy biztos vagyok-e abban, hogy triatlonozni akarok, mert nem igazán olyan testfelépítésem. :D Persze tudom jól, hogy ez így van, és hogy a fizikával szállok szembe mindig, de eddig én nyertem. :P Utána viszont elkezdtünk beszélgetni Facebookon, és kicsit meséltem magamról, és azt mondta, hogy szívesen segítene nekem a felkészülésben, mert lát bennem kihívást, amit ő szeret nagyon. Ahogy teltek a hetek, elérkezett az ideje is, hogy elkezdjek úszni. Balázs segített benne, hogy hogyan csináljam, mert az úszástudásom abban kimerült, hogy mellúszásban elvoltam, mint a befőtt, de persze olyan technikával, hogy a fejem végig kinn volt a vízből, szóval el tudjátok képzelni, hogy nem úsztam, csak próbálkoztam. Mondta, hogy a gyorsúszást kéne megtanulnom, mert az a lábat nem használja igazán, és a triatlonban a lábra az úszás után elég nagy szükség van. Rendben, legyen. Megpróbáltam. Azt hittem, hogy meghalok és nem érek át a túlsó oldalra, amikor a 25 méteres hossznak nekiugrottam. :) Tudtam, hogy a hibám a levegővétel volt, de sok segítséget kaptam a technikám javításához (még mindig szar, de már legalább elindultam), és sikerült is legyőzni egyre nagyobb távokat. Kb 2-3 hét után a hetem úgy nézett ki úszásban ,hogy hétfőn sikerült egyben 4 hossz végre (100 méter), utána azon a héten szerdán 20 hossz, csütörtökön pedig 80. El sem akartam hinni, úgy örültem neki. Ez bizonyára azért volt így, mert rájöttem végre arra, hogy nem kell kapkodni, szépen lassan csináljam, figyeljek a levegőre és majd megy. Persze az időm katasztrófa volt, de nem is érdekelt, tudtam, hogy ha sokat csinálom, ebben is fejlődni fogok, mint ahogy a futás idejében is fejlődtem sokat. Azt gondoltam, hogy ez menni fog, nem lesz vele baj (akkor még nem tudtam, hogy a verseny előtti napokon az úszás lesz a legnagyobb parám :D ).

Voltak hosszú, maratoni 4 órás Spinning órák Balázzsal, amiken részt vettem, nagyon gyilkos volt mindegyik, de tudtam, hogy kb. 4 órára számítok majd a bringázásra a 90 km-en, tehát ha azt kibírom az egy jó kis erőfelmérő próba. :) Azért amikor leszálltam a bicajról, egyszer se éreztem az erőt, hogy én most akkor ott rögtön félmaratont akarok futni :) Egy idő után éreztem, hogy egyre jobb a kondim a Spinning cangán is, a másfél órás edzés után már nem éreztem azt, hogy végem lett volna, mint a Dallasnak. :)

Jött rohamosan a dátum, egyre közelebb... Sokat bringáztam, magamhoz képest legalábbis. Mentem Orsival hosszú távot is (kb 120 km), Dórival és Ancsurral 90 km-es is volt, meg Dóriékkal (Üvegtigrises bringa, jeejejeee :D ), Zolival kisebbeket is (60-70 km-ek). Arra gondoltam, hogy a futással nem lesz gond, futottam már 3 verseny félmaratont, és kb 10-15-öt edzésen, szóval viszonylag rutin távnak fog minősülni, inkább a bringát kell nagyon megtolni, hogy ne dögöljek bele a szintekbe. Merthogy szintemelkedős lesz a pálya.. Ezt mondta ugyan Balázs, de nem tudtam, hogy mit is ért ezalatt. Azt mondták Magyarország egyik legkeményebb pályája a bringás része. Májusban volt egy 6 napos futóverseny Balatonfüreden, amin két futótársam Ádi&Matteo részt vettek, és egy rögtönzött ötlet által vezérelve lementünk hozzájuk páran drukkolni, nekem Kati felajánlott szállást szombat éjszakára, nagyon kedves volt tőle :)

Kitaláltam, hogy ha már lemegyek, akkor viszem szépen a bringát is, és végigmegyek a bringapályán, hogy tudjam milyen lesz. Hát érdekes élmény volt.. Két kört akartam menni, hogy tudjak egy viszonylagos idővel számolni majd a versenyen, de ez ott megdőlt, hogy Ádiékkal sokáig fenn voltunk, reggel meg későn ébredtem fel, reggelit kellett még venni, stb, úgyhogy az idővel picit elcsúsztam. Sebaj, 1 kör is kör, legalább tudom, hogy merre kell majd menni és milyen emelkedők lesznek benne. Miután elindultam viszonylag kellemetlen meglepetésként ért a helyzet, hogy elkezdett cseperegni az eső, majd picit később már szakadt is szépen. Rögtön az elején, az első emelkedőnél, Füredről kiérve már le kellett szállnom a cangáról, mert nem bírtam feltekerni azon a 20-30 méteres szakaszon.. ott egy picit megfogalmazódott bennem ez érzés, de ezt inkább nem hozom nyilvánosságra :D Egy picit elgondolkodtam, hogy biztos kell-e ez nekem? És miért vagyok ekkora balfasz, hogy itt tolom fel a szakadó esőben a bringámat egy olyan emelkedőn, amin felfutni szoktam ugyan, de az se tartozik a kedvenceim közé :) Amikor felértem, akkor visszaültem a bringára, és próbáltam kilátni az esőcseppekkel díszített napszemüvegemen, hogy legalább azt lássam, hogy merre is az előre. Nem igazán ment, a bukómon kopogott az eső, de legalább a szél nem fújt, ennek örültem. Egész addig, amíg meg nem láttam egy táblát: 12%-os emelkedő a kanyar után jobbra! Ójeah! :D És még mindig csak kb 6-7 km-nél jártam. No, mindegy, maximum leszállok a bringáról, ha nem bírom, de ha hazamegyek, akkor tuti irány a budai hegyek! Befordultam az úton, és abban a percben pofán vert a viharos szembe szél, ami nem könnyítette meg az emelkedő megmászását, sőt. De miközben ott tekertem fel, eszembe jutott, hogy miért is csinálom ezt.. Eszembe jutottak a Spinning órákon állva, emelkedőre felkapaszkodó 10 percek, és tudtam, hogy meg tudom csinálni. Eszembe jutott, hogy azért álltam fel anno a fotelből, hogy június 15-én ezt az emelkedőt kétszer is megmásszam, és hogy félIronman legyek. Úgy éreztem, hogy fel kell mennem rajta, be kell magamnak bizonyítanom, hogy igenis képes vagyok rá.. Elkezdtem sírni.. kijött belőlem az a feszültség, ami felgyülemlett a felkészülés alatt, mert éreztem, hogy ott vagyok a kapujában az idei álmomnak. Ott vagyok a Gerle emelkedőjén és megyek felfelé, hogy leküzdjem a mumusom, és, hogy majd úgy álljak oda 15-én a rajthoz, hogy tudjam, én egyszer ezt már megcsináltam. Vagy a sírás tett jót, vagy pedig már kurva rég mentem felfelé, de egyszer csak megláttam a tetejét az emelkedőnek, és a következő észheztérésemnél már ott is voltam… Annyira megörültem neki, igaz, hogy csak kapkodtam a levegőt, de igen.. Végre fel lehetett váltani, végre lefelé megyünk :) Tótvázsonynál felhívtam a Balázst, megkérdeztem, hogy most nekem akkor pontosan merre felé is kell mennem, legyen szíves nézze meg a térképet, mert próbáltam ugyan lefotózni, de esik az eső és nem nagyon tudom elővenni megnézni pontosan. Azt mondta megnézi és visszahív, addig a sarkon lévő cukrászdából kértem vizet a kulacsaimba. Visszahívott, elmondta merre az arra, és én szépen mentem tovább, ki a nemtudomhányas főútra, ott balra, el Nagyvázsonyig, utána vissza Tótvázsony, dobtam egy jobbost, irány Pécsely.. voltak mindig emelkedők és lejtők, néhol kritikán aluli volt az aszfalt, amin nem nagyon segített az, hogy esett az eső és én egy 1,5 centi széles tükörsima gumival ellátott országúti kerékpáron zúgok le a lejtőn 50-el.. Az talán túlzás, hogy halálfélelmem volt, de azért kapaszkodtam rendesen :D A sebességrészét élveztem, de jobb lett volna napsütésben, száraz aszfalton :)

Visszaértem a kempingbe, 2:13:09 lett az időm, amire azt mondtam, hogy nem is rossz ez, legalább tudok mivel számolni a versenyen. :)

 

Amikor hazaértem, akkor tudtam, hogy nekem sokat kell majd még bringáznom, hogy ezeket az emelkedőket le tudjam küzdeni. 1070 méter szintemelkedést mért Balázs órája a 92 km alatt. Ez nem viccel.. nem tudom hányan szoktatok bringázni, hányan szoktatok futni. 1070 méter szintemelkedés futás közben, mondjuk egy félmaratoni távon kihívás, de azért nem teljesíthetetlen, emelkedőkön bele-bele sétálva. Bringán azért ez sokkal keményebb, legalábbis nekem az volt. :) 

2 héttel a verseny előtt jött az UltraBalaton. Ez egy 212 km hosszú futóverseny, ahol én bringás kísérő voltam, egy két fős és egy 4 fős csapatot kísértem végig. Szombat reggel 7:30tól vasárnap délelőtt kb. 9:45ig bringáztam. Azt hiszem erről fog majd születni egy külön bejegyzés is, mert azt a 26 órát nem igazán tudom röviden kifejteni és már így is rohadt hosszú lett ez a bejegyzés. Sorry! :) A lényeg, röviden tömören, hogy sikerült több embernek részt vennem az álmai megcsinálásban, és ez nagyon jó érzés. Láttam ott olyan dolgokat (pl Máthé Zoli újraelindulása), ami később nagyon sokat segített. Andiék párosának célbaérése, illetve a kis kvartettünké, no és persze Máthé Zolié pedig tényleg jó élmény volt. Én ezeket a sikereket éltem meg közvetlen közelről. Na majd erről később bővebben! :)

Amire nagyon jó volt ez a non-stop bringázás, hogy erőn felül teljesítettem, főleg fejben. Nagyon nehéz volt, és tudtam, hogy ha ezt megcsináltam, akkor sok meglepetés nem fog tudni érni kitartás ügyében majd a Balatonman-en! :)

Úgy volt, hogy rá egy héttel lefutom a K&H félmaratont, laza 2:25 körüli idővel, de végül amikor a Balázs meghallotta az UB-s sztorit, azt mondta, hogy a hátralévő időben nekem folyamatosan aludnom kéne inkább :)) Helyette menjek bringázzak 2 órát és utána fussak könnyedén 7 km-t. Ez volt a feladat, teljesítettem is, azzal a pici kitérővel, hogy előtte még Siegl Zolinak segítettem élete első félmaratonjának utolsó körében a K&H-n.

Én így jutottam el a fotelből való felállástól odáig, hogy kevesebb, mint 10 hónap alatt (2012.07.12-2013.05.07) lefogytam 49-50 kilót és felkészültem egy félIronman versenyre.

Nem volt könnyű egyszer sem a felkészülésem. Lélekben sem volt az, jöttek-mentek körülöttem a nők, ez eléggé megviselt, mert egyszer fenn voltam nagyon, egyszer meg nagyon lenn. Ez engem picit kikészít, de így is megcsináltam. Előfordult párszor olyan is, hogy pl. elindultam a Szigetre futni, aznap 3 kör volt a penzum, de az első kör után azt mondtam, hogy nem, ez most nekem nem kell. Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, hisztis vagyok, hazamegyek. Hogy ez probléma-e? Nem gondolom.. Mindenkinél előfordulhatnak ilyenek. Bepótoltam, és rendben volt minden. Viszont rengetegszer merítettem erőt azokból az eredményekből, amiket a környezetemben láttam, és abból, hogy igenis eldöntöttem, hogy nekem ott a helyem. Úgy voltam vele, hogy azért csinálom, hogy amikor majd átfutok a célvonalon, akkor ne úgy érezzem magam, mint egy ember, akit agyonvertek, hanem tudjak örülni az eredményemnek.

Nagyon sokan gratuláltak és ismertek el azért, amit elértem, és sok ismerősöm kérdezett meg privátban, hogy mégis hogyan csináltam ezt, odafigyeltem-e a kajára, vagy csak a sok sport és mozgás? Persze, odafigyeltem a kajára is, de most, hogy így ránézek az Endomondora, és azt mutatja, hogy:

Futottam 130 alkalommal, 6 nap, 2 óra és 58 percen keresztül, 1285,31 km-t, amivel elégettem 190101 kalóriát

Bringáztam 93 alkalommal, 4 nap 16 óra és 41 percen keresztül, 1686 km-t, amivel elégettem 111 961 kalóriát

Úsztam 23 alkalommal (csak?!?!?!?!), 18 óra 39 perc 29 másodpercet, 25,35 km-t, amivel elégettem 21 204 kalóriát

Spinningeltem 8 alkalommal, 17 óra 20 percet, amivel elégettem 24 362 kalóriát.

Összesen azzal a pár gyaloglással még az elején: 271-szer mozogtam, 13 nap 2 óra 1 percet, 3052 km-t, 360 269 kalóriát (és 667 BigMac-et :D :D :D ) elégetve.

No igen.. a mozgás azt hiszem fontos része volt a felkészülésemnek, és nagy szerepet játszott abban, hogy meg tudtam változtatni az életem és 50 kilóval könnyebb vagyok. :)

Az első Margitsziget (5,25 km) köröm 42:03 lett, a legjobb szigetköröm pedig 26:44 mp. Ennyit tudtam fejlődni, én örülök neki nagyon. Most valószínűleg, ha a vállaimra raknának két cementes zsákot a maguk kis 50 kilójukkal, nem biztos, hogy szívesen mennék vele akár 50 métert is.. És én anno ennyivel éltem, ennyivel mozogtam. Örülök, hogy megváltoztam, örülök, hogy új útra tértem. Van még rajtam kb. 15-20 kiló, de az is le fog menni, idő kell hozzá csak, mert a kitartás és az akarat megvan, és az edzésekben sincs hiány:)

 A jobb oldali kép mögött a feliratot észre sem vettem, csak utólag.. "Ahol kinyílik a világ..." :) Igen, a világ kinyílt, most már csak be kell lépnem rajta! :) 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.