Csütörtök van. 2013.06.13. (nem, nem most.. ne nézd meg gyorsan a naptárat, nem késtél le semmit! :D )

Holnapután eljön a nap, amikor odaállok a rajthoz és elindulok A VERSENYEN. Eljön 2013.06.15.-e a Balatonman 70.3 féltávú Ironman versenye. 

1 évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy én valaha ilyet fogok csinálni. Ha valaki ezt mondja nekem, akkor nagyon csúnyán kiröhögöm. 1 évvel ezelőtt 171 kiló voltam, és ha futnom kellett a busz után 15-20 métert, akkor még a következő megállónál is lihegtem, amikor le kellett róla szállni (igen, 1 megállókért buszra szálltam…).

Van sportmúltam, de ennek nyoma sem volt az akkori állapotomban.  10 évesen elkezdtem rögbizni, egészen 26 éves koromig, voltam sokszoros ifjúsági válogatott, bejártuk fél Európát:

és klubcsapatommal előkelő helyezést értünk el nemzetközi tornákon:

és dupla magyar bajnoki címet is szereztem.

Amikor abbahagytam, akkor elkezdtek feljönni a kilók, mert persze kajálni ugyanannyit kajáltam, mint akkor, ha 4 edzésem és 1 meccsem volt egy héten. Bár, ha belegondolok, a rögbi alatt sem voltam túl fitt. Ott nem az volt a dolgom, hogy gyors legyek… :P

Volt tavaly nyáron egy céges rendezvényünk, ahova elhívtak egy Úriembert, hogy tartson egy kis motivációs előadást. Amikor felállt a színpadra, akkor nem igazán tudtam megfogalmazni, hogy milyen kisugárzása van, de azóta megtanultam két szót erre: Erő és alázat! Igen, ez a két szó később még hatalmas szerepet kapott az életemben, bár akkor még nem tudtam :) Szóval fenn állt a színpadon, és azzal kezdte az előadását, hogy bemutatkozott (szégyen, nem szégyen, nem ismertem), és megkérdezte, hogy

1) van-e valaki a teremben, aki úszott már egyben 3,8 km-t. Egy páran feltették a kezüket, én meg csak arra gondoltam, hogy aha persze.. :) Örülök, ha kiúszok a medence szélére, nem, hogy 3,8 km-t. :)

2) van-e olyan a teremben, aki kerékpározott már egyben 180 km-t. Erre már nagyon kevesen tették fel a kezüket. Én azon gondolkodtam, hogy vajon milyen táv volt a leghosszabb bringázásom, de szerintem 30-40 km-nél többet nem tekertem még.

3) hogy van-e valaki a teremben, aki futott már egyben 42,2 km-t. Akkor egy picit felnevettem magamban. Maratont? Hoooooooogyne  :)))

Amikor rögbiztem, gyűlöltem a futást. Az ellenségem volt.. már az edzésen amikor 2-3 kört (300 méteres pályán) kellett menni, már akkor nyűglődtem vele nagyon.. Volt régen egy román edzőnk, és amikor hozzánk került, kitalálta, hogy felméri a csapatot futásügyileg. Fussunk 10 kört az atlétika pályán (4 km-t).  Nem tudjátok elképzelni, hogy én hogy gyűlöltem ezt az ötletet. A többiek már rég zuhanyoztak, amikor én még mindig kinn voltam és „futottam” :) Valahogy végigszenvedtem a távot, és akkor aztán tényleg biztos voltam benne, hogy soha nem fogok futni ennyit még egyszer. És erre ez a pasi megkérdezi, hogy 42,2 km-t futottunk-e már. NEM! ÉS NEM IS FOGOK! A teremben 2-en tették fel a kezüket. Azt hiszem 150-en voltunk kb.

Utána jött a kérdés, amivel odavert egy picit :)

„Láttam, hogy mindig volt olyan, aki feltette a kezét. Van-e valaki a teremben, aki ezeket egymás után megcsinálta, megállás nélkül?”

Én elfáradtam aközben, hogy ezt végiggondoltam. És akkor jöttem rá, hogy ez a triatlonról fog szólni. Kíváncsi voltam mi lesz az előadás. Igen, Ironman. Ezt a szót nem ismertem annyira, csak tudtam, hogy valami elképesztően nagy dolog, de hogy mit kell érte tenni, azt nem tudtam pontosan. Az ismeretségi körömben egy Ironman sem volt.

Az Úriember Kropkó Péter volt. Aki nem ismeri, annak egy kis infó róla:

Profi pályafutása alatt: 

750 ezer km kerékpározás, 250 ezer km futás, 100 ezer km úszás

51-szeres Ironman 13-szoros Ironman világkupa győztes

15 évig veretlen Magyarországon minden távon (1986-2001)

Sokszoros triatlon magyar bajnok minden távon

Egyszeres IBUSZ maratoni magyar bajnok

Európa bajnoki 2. hely

Kétszeres világbajnoki 7. hely

Világkupa összetett 2. hely

Európa kupa 5. hely.

Azt hiszem, hogy ha ezt egy picit valaki végiggondolja, akkor rájön, hogy ennek a távnak már a 10 1 százaléka sem gyerekjáték, az elért helyezésekre pedig nem nagyon vannak szavak.

Beszélt, beszélt, beszélt, és ittam a szavait. Ott ültem én kiscsikó, dagadtan és néztem egy embert, akinek olyan sportteljesítménye volt, amit felfogni se igazán tudtam. Megfogalmazódott bennem egy érzés. Ott, akkor, abban az órában megváltozott az életem. Eldöntöttem, hogy én Ironman akarok lenni. Méghozzá a 30. szülinapom környékén, 2014-ben. Volt rá két évem. Eléggé lehetetlen ötletnek tűnt, semmi sem szólt mellettem. 171 kiló voltam, és 100 métert nem tudtam futni lihegés nélkül.

Amikor hazajöttem onnan, akkor egyből felmentem netre és semmi mással nem foglalkoztam napokig, mint az Ironman szó Google találataival :) Megtaláltam az edzesonline.hu oldalt is, ahova szépen beregisztráltam, mert láttam, hogy vannak edzéstervek, meg lehet edzésnaplót vezetni, stb. Csináltam egy bemutatkozást, amibe beleírtam, hogy Ironman szeretnék lenni.. Jöttek is a hajrázós kommentek rá, de azért volt pár, hogy gondoljam át azért ezt még egy párszor.. Úszás még csakcsak, mert annál a technika inkább fontos, mint a túlsúly.. A bringázás még talán, mert az nem cseszi szét az ízületeket, de a futás.. a futás az biztos, hogy nem fog menni, mert ahhoz kéne fogynom vagy 90 kilót. Mondtam, hogy oké srácok, akkor kezdjük a lehetetlennel :) Kezdjünk el futni.. Éééééééén futni?! Először felröhögtem, de akkor már egyértelmű volt, hogy kell az Ironmanhez, ezért nem volt már kérdés, hogy fogok-e. Volt egy kommentelő, aki belinkelt nekem egy rádióinterjút, Moós Gergő (DK – Dagadt Köcsög) beszélt benne arról, hogy 124 kilósan megelégelte a túlsúlyát és elkezdett gyalogolni, futni, és hogy egy futócsapat szerveződött köré az idő alatt, aminek DK Team a neve, Dagadt Köcsög Team. Megnéztem, érdekelt, beléptem a Facebook csoportba és a következő edzésen már ott is voltam. Természetesen nem igazán kommunikáltam senkivel, a telefonomat buzeráltam, mert nem éreztem jól magam a bőrömben egy ismeretlen sportcsapat előtt. Ez később elmúlt, sőt.. :)

Igazából ott kezdődött el a felkészülésem. 2012.06.12. Ez volt az első futásom. 1 Margitsziget kör sikerült (5,25 kilométer), kb 2-300 méter belesétálással. Kicsivel több, mint 42 perc alatt. Utána készült rólam egy fénykép, amikor épp a telefonon megrendelt oxigén sátramat vártam, azt sem tudtam hol vagyok.

Nem örültem a képnek, nagyon nem.. de legalább arra jó, hogy tudjam: honnan indultam… :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.